Elérhetőségek

Rábatöttös Község Önkormányzata

Cím: 9766 Rábatöttös, Jókai Mór utca 2.
Telefon: +3694577380  
E-mail: rum@savaria.hu  



Helyi Esélyegyenlőségi Program

Rábatöttös Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 egyetértő szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

46/2022. (XII. 7.) sz. Képviselő-testületi határozat:

  1. Rábatöttös Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 46/2018. (XII. 17.) számú határozatával elfogadott Rábatöttös Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programját az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben foglaltaknak, valamint a törvény 2021. július 1-én hatályba lépő 64/B. § (1) bekezdésének megfelelően áttekintett, felülvizsgált és módosított Helyi Esélyegyenlőségi Programját, valamint a Program részét képező Intézkedési Tervet elfogadja.
  2. A képviselőtestület:

a)Felhatalmazza a polgármestert, hogy a HEP felülvizsgálatához, a felülvizsgálat során szükséges módosításához kapcsolódó dokumentumokat aláírja, a szükséges nyilatkozatokat megtegye. 

b)Felkéri a jegyzőt, hogy a HEP-nek a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésének szabályairól és az esélyegyenlőségi mentorokról szóló 321/2011. (XII. 27.) Kormányrendelet 3.§-a alapján a helyben szokásos módon történő közzétételéről, illetve a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság számára történő soron kívüli megküldéséről intézkedjen.

Határidő: 2022. december 15.

              Felelős: polgármester
                             jegyző 

Csatolt fájl(ok)


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Rábatöttös Község Önkormányzata - Magyar